LOW KULT LOWFESZT 08    
 
MAGYAR | ENGLISH
         
 

LOW FESZTIVÁL 2008

A 2008 tavaszán először megrendezésre került LOW Holland-Flamand Kultfeszt sikere felülmúlta a szervezők várakozásait, mind a közönségszám (több mint 50 ezer látogató), mind a médiareprezentáció tekintetében. A legtöbb rendezvény telt ház előtt zajlott.
A fesztivál sikere azt bizonyítja, hogy Magyarországon komoly érdeklődés mutatkozik a kortárs művészet legfrissebb irányzatai iránt. A kortárs holland és flamand kulturális élet bemutatásának kísérlete – amelynek művészeti programját egy kilencfős magyar kuratórium állította össze – igen sikeresnek bizonyult. Emellett a fesztivál célja volt az is, hogy holland, flamand és magyar szervezetek ill. művészek tartós együttműködést építsenek ki. A De Melkweg és az A38 Hajó, valamint különböző magyar és holland galériák között máris szoros kapcsolat alakult ki. A Krétakör Színház a holland/flamand Wunderbaum színtársulattal, a Quimby együttes a holland Alamo Race Track -kel fűzte szorosabbra a szálakat. Emellett az antwerpeni Toneelhuis és a Merlin Színház között alakult ki szorosabb kapcsolat, amely a jövőben közös produkciókat jelenthet mind Flandriában, mind Magyarországon. Nem utolsó sorban érdemes még megemlíteni a sikeres WAMP holland-magyar designfesztivál révén létrejött együttműködési kezdeményezéseket fiatal magyar design szakos hallgatók és a holland Gijs Bakker nevével fémjelzett Droog Design között.

Amellett, hogy Flandria és Hollandia ezen a fesztiválon dolgozott először együtt helyi kurátorokkal, itt kapott először nagy hangsúlyt a fesztivál PR-ja is. Ez a modell sikeresnek bizonyult, hiszen a LOW Fesztivál mára a kortárs kultúra területén ismert márkanévvé vált.A fesztivál eseményei huszonötnél több budapesti és pécsi helyszínen zajlottak, összesen ötszáz holland, flamand és magyar művész közreműködésével.

Ezen a website-on lehetőség nyílik a 2008-as LOW Fesztiválon készült fotók megtekintésésre, valamint az ismertetők és a kritikák elolvasására.


<< Előző    1  2  3  4  5  6  7  8  9  10    Következő >>
Hajóvontató raszták találkozása
túrórudi, 2008-03-08 01:38:13

Ma már számos zenetermék meghallgatása után sem tudjuk eldönteni, hogy az mely nemzethez köthető. Van, aki a kultúrák fejlődésének ezen fokán képtelen békésen elidőzni, azonban objektíven szemlélve mégiscsak egy gyümölcsözően sokszínű állapotról van szó. Mélyföldi vidéken ez már régóta természetes, nálunk viszont még szokni kell, ha a reggae-alapú zenék mentén lépünk közös platformra, mondjuk egy holland rasztával.

És arra a képre emlékszel drága...
sisso, 2008-03-07 19:30:49

Ivana Müller: While We Were Holding It Together című előadása nem sokat beszél mellé, tiszta és pontos performansz. Öt színész, körülbelül hatvanöt percig, ugyanabban a pózban áll, ül, fekszik a színpadon, miközben meghökkentő, szellemes szövegekkel, színes, jól elképzelhető világot varázsol a mozdulatlan köré. Csak az irányított vaksötét töri meg időnként a végelgyengüléstől remegő kezek táncát, ám a néző akkor sem szabadulhat a piknikelő család, vagy a Barbarella és a nyulak nevű rockegyüttes fellépés előtti pillanatainak képétől.

Pillanatnyilag világvége
Proics Lilla, 2008-03-07 16:48:24

Két alkotó képei láthatók az acb Galériában, egymással kellemes random viszonyba keveredve. Van, amelyikük ügyesen oldalra pillant, és van, amelyik meredten bámul előre, lopva nézik egymást, hátha a másik jól csinálja. Jurriaan Molenaar letisztult építészeti formákat, álombéli képeket fest. A házrészletekből mindig kitekinthetünk valahova: ez a néma nyugalom a tenger, esetleg az űr, ami rezzenetlenül tűri a gondolatainkat. Hans Schuil itt-ott gyűrött, falra tehető fémtestekre dolgozik. A narancssárga-kék kissé horpadt hasábja például partra vetett vízi-rendészeti műtárgynak látszik.

Szóma, ha mondom
Tóth Ágnes Veronika, 2008-03-05 12:31:10

Van némi hiányérzetem az UtopiaTransfer kiállításon, persze, azért mászhatunk a magasba, mixelhetünk magunknak forradalmat, siránkozhatunk a gyerekek jövőtlenségén, telik az idő. Megvalósulófélben lévő, meglehetősen konzervatív antiutópiák sorakoznak egymás mellett, így aztán a fantázia nem játszik, inkább csak az a kérdés, hogy a látottak milyen mértékben fedik máris a valóságot.

A (kór)ház, amiben élünk
sisso, 2008-03-05 12:25:23

Benjamin Verdonck és a Toneelhuis formáció (apa és zenészbarát) előadása reveláció, és a fenébe a fránya mélyhipnotikus analízissel, a drótjai, a kacatjai, és az aligzene a színpadon többet hívott elő szelíden a tudattalanból, mint bármely léleksebész. A Wewilllivestorm az otthon szaga, a rémületes, a kiszolgáltatott, az izgalmas, a befelé forduló, fantáziától feszülő gyerekkornak állított emlékmű. Sztélé egy apának, egy fiúnak és egy szentléleknek.

<< Előző    1  2  3  4  5  6  7  8  9  10    Következő >>


2008 február közepétől egy egész hónapon át tartó rendezvénysorozattal mutatkozik be hazánkban a holland-flamand kortárs képzőművészet, komoly-, jazz- és popzene, formatervezés, színház és mozi. A LOW Fesztivál elnevezés a Németalföldre (Low Countries) utal, amely Hollandiát és Flandriát foglalja magába.

A fesztivál célja elsősorban a holland-flamand kortárs művészet bemutatása, de legalább olyan nagy hangsúlyt kap a holland–flamand–magyar művészeti együttműködések létrehozása, támogatása, illetve szorosabbra fűzése.

A rendezvények koncepcionális, szervezési és lebonyolítási munkáit a Holland Nagykövetség a budapesti Flamand Képviselettel szoros együttműködésben végzi. A Merlinben a fesztivál ideje alatt állandó információs központ működik.

A fesztivál több mint 20 budapesti helyszínen, körülbelül 100 előadással és 500 előadóművésszel zajlik majd. Az előadásokat és a kiállításokat 2008. február 15-től március 12-ig lehet megtekinteni.


LOW FESZTIVÁLKÖZPONT | 1022 Budapest, Barsi u. 9. | T. +36 1 336 6327 | info@lowfesztival.hu
 

FOTÓ COPYRIGHT  
 
FEBRUÁR | MÁRCIUS
           
H   18 25 03 10
K   19 26 04 11
Sz   20 27 05 12
Cs   21 28 06  
P 15 22 29 07  
Sz 16 23 01 08  
V 17 24 02 09