LOW KULT LOWFESZT 08    
 
MAGYAR | ENGLISH
         
 

LOW FESZTIVÁL 2008

A 2008 tavaszán először megrendezésre került LOW Holland-Flamand Kultfeszt sikere felülmúlta a szervezők várakozásait, mind a közönségszám (több mint 50 ezer látogató), mind a médiareprezentáció tekintetében. A legtöbb rendezvény telt ház előtt zajlott.
A fesztivál sikere azt bizonyítja, hogy Magyarországon komoly érdeklődés mutatkozik a kortárs művészet legfrissebb irányzatai iránt. A kortárs holland és flamand kulturális élet bemutatásának kísérlete – amelynek művészeti programját egy kilencfős magyar kuratórium állította össze – igen sikeresnek bizonyult. Emellett a fesztivál célja volt az is, hogy holland, flamand és magyar szervezetek ill. művészek tartós együttműködést építsenek ki. A De Melkweg és az A38 Hajó, valamint különböző magyar és holland galériák között máris szoros kapcsolat alakult ki. A Krétakör Színház a holland/flamand Wunderbaum színtársulattal, a Quimby együttes a holland Alamo Race Track -kel fűzte szorosabbra a szálakat. Emellett az antwerpeni Toneelhuis és a Merlin Színház között alakult ki szorosabb kapcsolat, amely a jövőben közös produkciókat jelenthet mind Flandriában, mind Magyarországon. Nem utolsó sorban érdemes még megemlíteni a sikeres WAMP holland-magyar designfesztivál révén létrejött együttműködési kezdeményezéseket fiatal magyar design szakos hallgatók és a holland Gijs Bakker nevével fémjelzett Droog Design között.

Amellett, hogy Flandria és Hollandia ezen a fesztiválon dolgozott először együtt helyi kurátorokkal, itt kapott először nagy hangsúlyt a fesztivál PR-ja is. Ez a modell sikeresnek bizonyult, hiszen a LOW Fesztivál mára a kortárs kultúra területén ismert márkanévvé vált.A fesztivál eseményei huszonötnél több budapesti és pécsi helyszínen zajlottak, összesen ötszáz holland, flamand és magyar művész közreműködésével.

Ezen a website-on lehetőség nyílik a 2008-as LOW Fesztiválon készült fotók megtekintésésre, valamint az ismertetők és a kritikák elolvasására.


<< Előző    1  2  3  4  5  6  7  8  9  10    Következő >>
Nemzeti önirónia
Tompa Andrea, 2008-03-01 12:21:48

Tizenkét nap alatt vagy kéttucat filmet kínál a filmfesztivál, s az első este után – egy rövidfilmet és egy nagyjátékfilmet kaptunk – máris nézném a többit, a program biztos izgalmasabb, mint Budapest mozikínálata. És legalább megtudom, hogy miért erőszakosak a hollandok (flamandok) és tudnak mégis magukon nevetni.

Nem az a mű
2008-02-29 12:34:51

Händel „Il trionfo del Tempo e del Disinganno” (Az idő és az igazság diadala) című kétrészes oratóriuma nem tartozik a sűrűn játszott művek közé, éppen ezért különös csemegének ígérkezett, hogy a Combattimento Consort műsorára tűzte. Még azt sem bántam, hogy az egyik szoprán megbetegedése miatt Elisabeth Scholl ugrik be helyettesíteni, ugyanis a Combattimento nagyszerű lemezfelvételén egyébként is ő énekel.

Zenedobozok, virágok
Tóth Ágnes Veronika, 2008-02-29 12:10:04

A Deák Erika Galériában Maurice van Tellingen és Annemiek de Beer kiállításán apró makett-terekkel és a japán kalligráfiára emlékeztető festményekkel találkozik a látogató. Egy közös pont van a két kiállítás között, érdemes nagyon közel menni a munkákhoz: az üres terekből harsány életzaj zümmög, a leheletfinom ecsetvonások apró finomságokat rejtenek.

Ki mint vetít
Proics Lilla, 2008-02-29 11:07:08

A Merlin színháztermében háromnegyedhomály, versenyzők – VJ-k, zsűri, közönség: ki mit tud. Szól az elektromos muzsika, a közönség megababzsákokon absztrahál. A képek két egymással szemben álló falra vetülnek. A figurák jellemzően gondolathordók, bennük a tagbaszakadt igazság. A többségük eredetileg fotó vagy filmrészlet – ami vetésnek műfű. A nonfiguratív motívumokat gyakorta megtükrözik a művészek – időnként a figurákat is.

Öreg fej, fiatal fenék
Tompa Andrea, 2008-02-29 11:05:21

Öreg férfiak, akik fiatal női testekben laknak – fog el az egyre kényelmetlenebb érzés a rövid, szikár, mégis humoros koreográfiát nézve. Pedig már láttam ilyet: a színészek maszkot húznak a fejükre, átváltoznak, semmi rendkívüli. Csak a gondolat friss és fiatal. Igen ám, csakhogy nem az arcukra, hanem fordítva rakják fel a kiváló maszkokat, így aztán a test is egészen kifordul. A fej a háton van. Valami torz keletkezik, rendellenes.

<< Előző    1  2  3  4  5  6  7  8  9  10    Következő >>


2008 február közepétől egy egész hónapon át tartó rendezvénysorozattal mutatkozik be hazánkban a holland-flamand kortárs képzőművészet, komoly-, jazz- és popzene, formatervezés, színház és mozi. A LOW Fesztivál elnevezés a Németalföldre (Low Countries) utal, amely Hollandiát és Flandriát foglalja magába.

A fesztivál célja elsősorban a holland-flamand kortárs művészet bemutatása, de legalább olyan nagy hangsúlyt kap a holland–flamand–magyar művészeti együttműködések létrehozása, támogatása, illetve szorosabbra fűzése.

A rendezvények koncepcionális, szervezési és lebonyolítási munkáit a Holland Nagykövetség a budapesti Flamand Képviselettel szoros együttműködésben végzi. A Merlinben a fesztivál ideje alatt állandó információs központ működik.

A fesztivál több mint 20 budapesti helyszínen, körülbelül 100 előadással és 500 előadóművésszel zajlik majd. Az előadásokat és a kiállításokat 2008. február 15-től március 12-ig lehet megtekinteni.


LOW FESZTIVÁLKÖZPONT | 1022 Budapest, Barsi u. 9. | T. +36 1 336 6327 | info@lowfesztival.hu
 

FOTÓ COPYRIGHT  
 
FEBRUÁR | MÁRCIUS
           
H   18 25 03 10
K   19 26 04 11
Sz   20 27 05 12
Cs   21 28 06  
P 15 22 29 07  
Sz 16 23 01 08  
V 17 24 02 09