LOW FESZTIVÁL 2008
A 2008 tavaszán először megrendezésre került LOW Holland-Flamand Kultfeszt sikere felülmúlta a szervezők várakozásait, mind a közönségszám (több mint 50 ezer látogató), mind a médiareprezentáció tekintetében. A legtöbb rendezvény telt ház előtt zajlott. A fesztivál sikere azt bizonyítja, hogy Magyarországon komoly érdeklődés mutatkozik a kortárs művészet legfrissebb irányzatai iránt. A kortárs holland és flamand kulturális élet bemutatásának kísérlete – amelynek művészeti programját egy kilencfős magyar kuratórium állította össze – igen sikeresnek bizonyult. Emellett a fesztivál célja volt az is, hogy holland, flamand és magyar szervezetek ill. művészek tartós együttműködést építsenek ki. A De Melkweg és az A38 Hajó, valamint különböző magyar és holland galériák között máris szoros kapcsolat alakult ki. A Krétakör Színház a holland/flamand Wunderbaum színtársulattal, a Quimby együttes a holland Alamo Race Track -kel fűzte szorosabbra a szálakat. Emellett az antwerpeni Toneelhuis és a Merlin Színház között alakult ki szorosabb kapcsolat, amely a jövőben közös produkciókat jelenthet mind Flandriában, mind Magyarországon. Nem utolsó sorban érdemes még megemlíteni a sikeres WAMP holland-magyar designfesztivál révén létrejött együttműködési kezdeményezéseket fiatal magyar design szakos hallgatók és a holland Gijs Bakker nevével fémjelzett Droog Design között. Amellett, hogy Flandria és Hollandia ezen a fesztiválon dolgozott először együtt helyi kurátorokkal, itt kapott először nagy hangsúlyt a fesztivál PR-ja is. Ez a modell sikeresnek bizonyult, hiszen a LOW Fesztivál mára a kortárs kultúra területén ismert márkanévvé vált.A fesztivál eseményei huszonötnél több budapesti és pécsi helyszínen zajlottak, összesen ötszáz holland, flamand és magyar művész közreműködésével. Ezen a website-on lehetőség nyílik a 2008-as LOW Fesztiválon készült fotók megtekintésésre, valamint az ismertetők és a kritikák elolvasására.
Megvilágló meta-tér túrórudi, 2008-02-27 01:07:37
Mintha a tegnapi Andriessen koncert folytatódott volna: két újabb remekmű a terítéken, ismét döbbenetes énekképességek a színpadon és mindehhez nem más, mint a világ egyik legjobb, kortárs zenét játszó kamarazenekara dukál. Lehettünk volna sokkal többen, így viszont lélegzetelállító felismerést tehettünk: a kortárs kakofónia leghalkabb pillanatai is alkalmasak nézőtéri forróság előidézésére. Az ízlésesen fajsúlyos hetvenperces program összesen kettő művet foglalt magába szünettel tagolva. A nyers erő diadala túrórudi, 2008-02-25 13:44:05
Louis Andriessen itthon kevésbé ismert zeneszerző, mint Steve Reich; a kortárs zenében betöltött szerepe azonban összevethető a minimalizmus atyjáéval. Andriessennek már több alkalommal szenteltek szerzői estet Budapesten: először a Trafóban játszotta az Orkest de Volharding darabjait, majd egy Őszi Fesztivál keretében vezényelte Reinbert de Leeuw az UMZE kamaraegyüttest, amelyik együttes most is Andriessen kvalitásai előtt adózott. Látványtár Tóth Ágnes Veronika, 2008-02-25 12:23:43
Jót tett a WAMP-nak a vérfrissítés, és feltehetően jót tett a látogatóknak is a perspektíva. A nézőszám exponenciálisan nőtt Gödörben tartott, többnapos holland-magyar design fesztiválon, és nem gond, hogy vasárnap már csak lapjával lehetett szlalomozni, nincs lehetetlen. A Gödör felső szintjén a falakat a KREA ifjonc divattervezőinek és stylistjainak munkái tapétázzák ki: felbukkan egy árnyékból előderengő, áttetsző Csipkerózsika Udvardi Viktóriától, néhány lefolyt szemfestékű, 20’as évekből szökött sztárocska férfiingben és nyakkendőben Fogt Lindától, sőt, egy papírmaséből gyúrt, várandós pocakot viselő modell is, Gönczöl Gréta ötleteként.
A burgundi alapvetés túrórudi, 2008-02-24 13:55:32
Harold C. Schonberg zenetörténész azzal kezdi a „Nagy zeneszerzők élete” című könyvét, hogy hosszasan taglalja, miért Monteverdi a zenetörténetben elsőként említésre méltó szerző és vajon mi lehet az oka annak, hogy a koncerttermekben nem játsszák a középkori és reneszánsz zeneműveket. Szerinte azért, mert az utókor nem tekint jelentős zeneszerzőként az akkor működő komponistákra. Aki meghallgatta a Huelgas Ensemble döbbenetes mélységeket feltáró koncertjét a Szent Mihály Templomban, annak világossá válik, hogy Schonberg zenetörténészi fejtegetése végtelenül okafogyott. Szinti – reng belé a hajóablak Proics Lilla, 2008-02-24 11:52:00
Az elektronikus zenei válogatás estéjén jellemzően vesekő-eltávolító alapokon nyugszunk. Aki igazán ügyes, fokozza a hatást: keres egy tereptárgyat, amelyen fogni is tudja a zenét. A testet döngető ritmusban tényleg az anyaöl biztonsága rémlik fel. Ennek a sok felnőtt gyereknek, aki boldog a zenétől, már dereng az anyaöl. Egyedül vagyunk a tömegben, mások az érintések, mint egy akusztikus koncerten. De a magány megnyugtat, nem kell félnünk, itt vicces őrültek játszanak nekünk.
2008 február közepétől egy egész hónapon át tartó rendezvénysorozattal mutatkozik be hazánkban a holland-flamand kortárs képzőművészet, komoly-, jazz- és popzene, formatervezés, színház és mozi. A LOW Fesztivál elnevezés a Németalföldre (Low Countries) utal, amely Hollandiát és Flandriát foglalja magába. A fesztivál célja elsősorban a holland-flamand kortárs művészet bemutatása, de legalább olyan nagy hangsúlyt kap a holland–flamand–magyar művészeti együttműködések létrehozása, támogatása, illetve szorosabbra fűzése. A rendezvények koncepcionális, szervezési és lebonyolítási munkáit a Holland Nagykövetség a budapesti Flamand Képviselettel szoros együttműködésben végzi. A Merlinben a fesztivál ideje alatt állandó információs központ működik. A fesztivál több mint 20 budapesti helyszínen, körülbelül 100 előadással és 500 előadóművésszel zajlik majd. Az előadásokat és a kiállításokat 2008. február 15-től március 12-ig lehet megtekinteni.
|